Olvasóink értékelése: / 1
ElégtelenKitűnő 

Pozsony történelmi fejlődése, szerkezete, egyéb városföldrajzi jellemzői

Pozsony (szlovákul: Bratislava, németüé: Pressburg) a mai Szlovákia fővárosa, az ország kulturális, kereskedelmi és ipari központja. A Duna partján, az ország délnyugati csücskében, Ausztria és Magyarország határainak közvetlen közelében, a Kis-Kárpátok előterében fekszik.

Pozsony népessége

1910-ben 78 223 lakosából 31 705 magyar (41%), 11 673 szlovák (15%), 32 790 német (42%), 33 roma, 9 ruszin, 351 horvát, 24 szerb és 1 638 fő egyéb volt.

1930-ban 123 844 lakosából 60 013 csehszlovák (48%), 32 801 német (26%), 18 890 magyar (15%) és 12 140 fő egyéb (11%) volt.

1991-ben 442 197 lakosából 401 848 szlovák (91%), 20 312 magyar (5%), 9 965 cseh (2%), 1 393 morva, 79 sziléz, 410 ukrán, 265 ruszin, 558 roma és 7 367 fő egyéb volt.

2001-ben 428 672 lakosából 391 761 szlovák (91,4%), 16 451 magyar (3,8%), 7 972 cseh (1,9%), 1 200 német, 461 ruszin, 452 ukrán és 417 fő roma volt

Pozsony kiemelkedőbb történelmi eseményei

907-ben a pozsonyi csatában a magyar seregek visszaverték a frankokat, s így a történelmi Felvidék északi határáig nyomultak előre, ezzel megtartva a felvidéki területek több évszázadon keresztül. A 11. századtól már, mint vármegye székhelyet említik az írások. 1146-ban német uralom alá került a város, s innentől fogva jellemző a város germanizációja, német jellegének erősödése, és az első német telepesek megjelenése.

A 13. század folyamán sorozatos osztrák hercegi támadások érik Pozsony várát. Az ostromok következtében többszörös falgyűrűk kerültek kiépítésre a város köré. 1467-ban alapította meg Mátyás király a város első egyetemét. 1526-ban a török fenyegetettség miatt fővárosi rangot kapott a város, és az országgyűlés székhelyévé nevezték ki. 1674-ben itt állt fel és székelt a pozsonyi vértörvényszék, amely elsősorban a protestáns térítőket üldözte.

A 17. század során Habsburg várépítkezések zajlottak, és ebben az időszakban szépült meg a belváros és maga a vár is. Viszont 1780-tól 1953-ig a várat elhanyagolták, és az pusztulásnak indult. 1840-ben Pozsony-Szentgyörgy között indult el az első lóvontatású vasút Magyarországon. A városban több egyetem is működött, majd szűnt meg a trianoni békediktátum aláírását követően.

1919-ben Pozsony szlovák fővárossá válik, és még abban az évben leverik a magyar-német ellentüntetést. 1919 és 1938 között szembetűnő a város magyar jellegének és vonatkozásainak felszámolása (pl. utcanevek, szobrok, oktatás, lakások, betelepítések). A második világháború után a város épületeinek túlnyomó része épen megmaradt, s csak a házak egy része és egy olajfinomító pusztult el.

A második világháború elején Pozsonyt ismét visszacsatolják Magyarországhoz, de a vesztes háborút követően a várossal együtt már a Pozsonyi-hídfőt is megkapják a csehszlovákok. Erőszakos kitelepítések és lakosságcsere megy végbe ebben az időben. 1976 és 1978 között épül meg az Új híd és zajlik Pozsonyligetfalu kiépítése, amely az erőszakos szlovákosítást tovább serkenti. 

Pozsony és Kassa városok magyar népességének alakulása 1880 és 1980 között

Forrás: 1880, 1910, 1941=magyar népszámlálások anyanyelvi adatai (kivétel Pozsony 1941-ben), 1930, 1970, 1980 = csehszlovák népszámlálások nemzetiségi adatai

Pozsony fekvése, éghajlata, lakáspolitikája és gazdasága

Pozsony teljes népessége 425 459 fő (2007), vagyis a település népsűrűsége 907 fő/km², amely 368 km²-en oszlik meg. Tengerszint feletti magasság a Duna partján 127 méter, míg a hegyek csúcsán 514 méter. Két kereskedelmi útvonal szeli át észak-déli és kelet-nyugati irányban. A Kárpátok koszorúja észak-északnyugat felől felfogja a túl kemény, zord hideget, a Lajta-hegység a nyugat nedves légáramlatait inkább átengedi, viszont a Dunától délre nyitott a táj, így a melegebb áramlatok könnyen elérik. Az évi középhőmérséklet 9,6 C, az évi napsütéses órák száma 2200 óra, az átlagos csapadék, pedig 660 milliméter.

A város környékén még ma is terem szőlő, körülbelül ezer hektáron. 1434-ben a 819 adófizető polgárból 465 szőlőtermesztő és borkereskedő volt. Jelenleg körülbelül 90 ezer fő az ingázók száma, s egy részük még mindig a nyersolaj-feldolgozásban dolgozik, hiszen a város határáig húzódik a Barátság olajvezeték déli ága, s itt válik szét Európa más részei felé. 1962-ben épült meg a Slovnaft kőolaj-finomító üzeme.

Pozsony már a 16. században Magyarország gazdaságilag legfejlettebb városai közé tartozott. A céhek messze földig szállították portékáikat. A törökök leverése után ez a gazdasági tevékenység még inkább megélénkült, hiszen a város a Keleti Társaság székhelye lett. A céhek mellett a következő században a kezdetleges kapitalista berendezkedésű kézműipar is meghonosodott. A fejlődés az osztrákok korlátozó politikája miatt nem gyűrűzhetett tovább, mert nem adták meg a magyar nemességnek a különböző kiváltságokat, s ez a folyamat így zajlott a forradalom kitöréséig.

Ezzel párhuzamosan a kultúra és oktatás fejlődése, a nyomdák megjelenése, a különböző egyházi iskolák bővülése, a megyei és egyéb közigazgatásban dolgozók számának növekedése, az építészet, képzőművészet, a zenei és színházi élet pezsgése mind virágoztak.

A második világháború után vegyipari, gépipari, elektrotechnikai és élelmiszeripari gyár működött Pozsonyban. Az egyetlen kőolaj-finomítót, az Apollo gyárat 1944-ben az amerikai légierő lebombázta. Az ipar termelékenysége a szocialista érában megemelkedett. A felsoroltakon kívül a következő ipari tevékenységeket folytatták: gumiárú és műtrágya termelés, kábelgyártás, elektromos vezetékek és automatizálási alkatrészek előállítása, műszaki üveggyár, bútorgyár, csokoládégyár, autógyártás és egyebek.

A városnak 1945-ben 7 890 lakóháza volt, de ezek közül a többnapos háborús harcok során 242 teljesen elpusztult. Az évek során a városrendezési program keretében több száz épületet lebontottak. A legtöbbet kritizált bontások a Váralján történtek meg. A háború utáni 31 ezer lakás helyett 1980-ra 138 ezer lakás épült meg.

A mai Szlovák Köztársaság területén található gazdasági ágazatok 1990 után 1994-ben mutattak fel ismét növekményt, ami a nagyobb hazai keresletnek és a magánszektor fejlődésének volt köszönhető. A későbbi évek makrogazdasági mutatói azt igazolják, hogy a gazdaság tartósabb élénküléséről van szó. Tagadhatatlan a gazdaság fellendülése. Sikerült korlátozni az inflációt, stabilizálni a nemzeti valutát, emelkedett az ipari termelés és nőttek a devizatartalékok. A gazdasági eredmények - mindenekelőtt az állami költségvetés stabilizálása - segítettek abban, hogy az ország az átalakítási folyamathoz elnyerje a külföld támogatását.

Nyugat-Szlovákia - területét tekintve - a legkisebb szlovákiai régió, ugyanakkor itt él a legnagyobb lélekszámú lakosság. A térség jelentős részét a Szlovákia legnagyobb éléskamrájának nevezett termékeny Duna-menti síkság foglalja el, ahol gabonát, cukorrépát és zöldséget termesztenek. A régió, s egyben az ország legnagyobb ipari központja Pozsony. A főváros a petrolkémiai ipar és vegyipar, gépipar, elektrotechnikai, élelmiszer- és textilipar jelentős központja. Az ásványi nyersanyagok közül a legnagyobb jelentősége a hegyaljai síkságon meglévő kőolaj- és földgázlelőhelyeknek van. Bőséges mennyiségű építőanyag és számos ásványvízforrás is található itt. A térség különösképpen profitál Ausztria földrajzi közelségéből is. Pozsony és Prága is az Európai Unió leggazdagabb régiói közé tartozott 2007-ben a vásárlóerő-paritáson számított egy főre jutó GDP tekintetében.

Pozsonyi városrészek

Pozsony városa közigazgatásilag összesen öt járásból áll, amelyeket tovább lehet osztani városrészekre. Mindezek a városrészek különböző időpontokban keletkeztek és csatolták őket a városhoz. A Magyar Királyság ideje alatt Pozsonyt a következő városrészek alkották: Óváros, Terézváros, Ferenc József-város, Nándorváros, Újváros.

A második világháború után Köpcsény egy részét is hozzácsatolták, amely ma Pozsonyligetfalu része. Része még Szúnyogdi is, amely ma közigazgatásilag Pozsonypüspöki alá tartozik.

Pozsony városrészei és a hozzácsatolások éve:

•         Pozsonyi I. járás: Óváros

•         Pozsonyi II. járás: Főrév (1946), Pozsonypüspöki (1971), Vereknye (1971), Dornkapli

•         Pozsonyi III. járás: Pozsonyszőlős (1946), Pozsony-Újváros (kétszeri), Récse (1946),

•         Pozsonyi IV. járás: Dévény (1946), Dévényújfalu (1971), Károlyfalu (1944), Lamacs (1946), Pozsonybeszterce (1971), Pozsonyhidegkút (1946)

•         Pozsonyi V. járás: Dunacsún (1971), Horvátújfalu (1971), Oroszvár (1971), Pozsonyligetfalu (1946)

Pozsony várossá alakulása

Szent István király az államalapításának egyik meghatározó eleme volt a várvisszavételek folyamata. Elsősorban a már meglevő várakat vette vissza, azokat királyiaknak jelölte ki, s a környező területek központjává nevezte ki azokat. A pozsonyi vár, amely amúgy is fejedelmi, illetőleg királyi birtok volt, önként kínálkozott arra, hogy ilyen nagyfontosságú intézmény középpontja legyen. Fekvésénél fogva uralta a vidéket, s védelmi ponttá ,,avatta” a keletkezőben lévő osztrák hercegség. Pozsonyban a várispánság és a vármegye csaknem kezdettől fogva egységes egészet alkotott, mert úgyszólván a mai megye egész területe már akkor a pozsonyi várat ismerte el középpontjául, miután a megye mai területén más, jelentősebb várispánság nem állott.

Természetes, hogy Pozsonynak kezdetben csupán egyszerű községi szervezete volt, s mint ilyen a vármegyei törvényhatóság felsőbbsége alá tartozott. Ez a községi szervezet azonban, kiváltságos helyzetnél fogva, amelyet e hely hazánk történelmében, fekvése következtében elfoglalt, csakhamar városias színezetet öltött. Már első királyaink is különféle szabadalmakkal ruházták fel. Az első beigazolható adat Pozsony városias jellegére nézve az a szabadalomlevél, amelyet 1291-ben III. Endre király adományozott.

Hogy a város gazdaságilag is gyors emelkedésnek indulhasson, vásárai és kereskedői a legkiválóbb előjogokat kapták meg. A város a királyi pénzváltóktól a pénzt csak akkor volt köteles teljes értékben elfogadni, ha a pénzváltók előtt a város bírájának embere járt. A megyeispán joghatósága a városban, e tekintetben is, teljesen szünetelt. Végül a város lakosai kötelesek voltak, más városok jövevény (hospes) népeinek mintájára, a gabonadézsmát megfizetni.

A középkori városok fejlődésének, nyugodt haladásának egyik legszükségesebb előfeltétele, a városok erődítése volt. Természetes tehát, hogy Pozsony, mint a kereskedelem gócpontja, a magyarság végvára, a rendesnél is erősebb védművekkel volt megerősítve. A város körül széles, jól kövezett és mély árkok vonultak, amelyeknek egy része vízzel volt telve, más része szárazon maradt. Kétségtelen, hogy a város az árkokon belül, már a 11. században is, tömören épült falakkal volt körülvéve. E falak különben nem voltak egységes művek, hanem építésük különféle időszakokban, különféle módon ment végbe.

Pozsony vázlatos városfejlődési szakaszai

Pozsony már az első magyarországi városok között fellelhető, amihez a helybeli céhek megtelepedése, ipari ágazatok megjelenés, a kereskedelmi kapcsolatok erősödése, a külföldi lakosság bevándorlása és – nem utolsó sorban – a szőlészet-borászat járultak hozzá.

A török hódítás miatt Pozsony 1531 és 1784 között Magyarország hivatalos fővárosa volt. 1848-ig a magyar királyok koronázó városa és a magyar parlament működésének színhelye is volt. Ez is hozzájárult a további városiasodás növekedéséhez.

„A szocialista országokban kialakult regionális szerkezet és urbanizációs típus nem önálló modell. Az európai szocialista országok ugyanazokat az urbanizációs és regionális fejlődési szakaszokat produkálták, amelyeken a nyugati országok már korábban átjutottak.” (Enyedi György, 1996) Ebből következik, hogy Pozsony hasonló városfejlődésen ment keresztül a 20. században, mint Budapest.

A városrobbanás (urbanizáció) a második világháború után zajlott le, amikor Csehszlovákiában az erősödő iparosodást a nagyvárosokba és a nyersanyagforrások közelébe koncentrálták. Így Pozsony komoly nehézipari központtá vált, és ez rengeteg munkást vonzott a településre, s sokan az ingázás mellett állandó jelleggel meg is telepedtek a városban. Az első és második világháborút követő szlovák lakosság mesterséges betelepítése és a magyar intézményrendszer fokozatos felszámolása súlyos társadalmi átalakulásokhoz vezetett a városban.

A betelepült lakosság viszonylagos dekoncentrációja az önálló Szlovák Köztársaság megalakulása után, 1993-tól volt jellemző. A rendszerváltás, a régi ipari ágak válsága, a munkahelyek megszűnése és egy határozottabb gazdagabb réteg kialakulása azt eredményezte, hogy a kertvárosiasabb és nyugodtabb szuburbán körzet népessége növekedésnek indult. Pozsony már egyébként is sok tartozéktelepüléssel együtt létezett, de ezek fejlődéséhez és bővüléséhez ez a folyamat járult leginkább hozzá.

A dezurbanizáció a városoknak oly módon való fejlesztése, hogy a városi élet ártalmait elkerüljék (pl. alvótelepülések létesítése zöldövezetben). Tehát, a 2000-es évekig a korábban említett folyamatok felgyorsultak, mindez köszönhetően Szlovákia Európai Unióhoz való közeledésének és különböző szolgáltatások fővárosban való megtelepedésének. A városi mag fokozatosan elvesztette lakójellegét, s turisztikai és kormányzati funkciók ellátására összpontosított. Míg, a vidékiesebb városkörüli övezet kiváló feltételeket teremtett a népesség egy részének kiköltözéséhez. Az infrastruktúra és a tömegközlekedés egyúttal sokat fejlődött az agglomeráció irányába is.

Pozsony esetében az Óvárost eddig elkerülték a komolyabb átalakítások, s magas, vállalati funkciókkal való betelepítések. Inkább az Óváros környéki településrészek emelkednek ki ebben a tekintetben, ahol 2000 után és az EU-hoz való csatlakozással egy új hullám indult meg.

Főrév és Vereknye városrészek ma a legdinamikusabban növekvő és fejlődő területek, ha a kereskedelmet, az ipart és a lakosság számának növekedését vesszük alapúl. A fővárosban és környékén található húzóágazatok kapcsolódó szolgáltató tevékenységei megtelepültek, és egyre több embernek adnak munkát is.

Ráadásul, a szuburbanizáció visszaszorulni látszik, és Pozsony lakosságszáma az utóbbi években ismét növekedésnek, duzzadásnak indult. Mindezt a városvezetés és a politika nem hátrányként, hanem sikerként éli meg, ugyanis az ország vezetőségének hosszútávú célja volt egy félmillió fős főváros kialakítása, amelyet ugyan megközelített a város, de még messzemenőkig nem ért el. Ez további változásokat gerjeszthet Pozsony társadalmi, infrastruktúrális és gazdasági szerkezetében.

Források:

Vlado Adamec, Ladislav Sasky: Bratislava, A SV CSTV Kiadóvállalata, Pozsony, 1965.

Házi Jenő: Pozsony vármegye középkori földrajza, Kalligram Kiadó, Pozsony, 2000.

Dr. Ortvay Tivadar: Pozsony város utcái és terei, Püski Kiadó, Budapest, 1991.

Firon András: Pozsony, Panoráma Kiadó, Budapest, 1983.

Popély Árpád: A kolonizációs területi vonatkozásai és etnikai következményei, In Forum Társadalomtudományi Szemle V. évfolyam 2003/2. szám, Pozsony, 2003.

Wikipédia: www.wikipedia.hu

László Bálint

Hozzászólások 

 

0 # 2011-07-10 20:58

Pozsonyt a 2. világháború elején nem csatolták vissza Magyarországhoz /Somorjánál volt a határ/ a háborút követően viszont még a hídfőt is elvették /Oroszvár, Horvátjárfalu és Dunacsúny/ és még Rajkát és Dunakilitit is majdnem megszerezték de legalább ez nem sikerült.

Válasz | Válasz idézettel | Idézet

 

 

0 # 2011-09-13 15:33

gtgbg

Válasz | Válasz idézettel | Idézet

 

A hozzászóláslista frissítése

Szóljon hozzá!

Név (kötelező)

E-mail cím (kötelező)

Weblap

Kérek értesítést a következő hozzászólásokról

Frissítés

Küldés (Ctrl+Enter)

Mégse

JComments