Rendezvények és Események
Az idei dunántúli délvidéki események
Szent István-napi rendezvény - Laskó
Augusztus 20-a az egyik legnagyobb nemzeti ünnepünk, amikor államalapító királyunkra, Szent Istvánra emlékezünk. Ez a nap piros betűs ünnep minden magyar szívében, határokon belül és kívül egyaránt és sok helyen alkalmi műsorokkal tisztelegnek a magyar történelem egyik legnagyobb alakja előtt.
A HMDK Szent István-napi központi rendezvényének idén Laskó fog otthont adni.
Táncszemle és pálinkafőző fesztivál - Várdaróc
A Várdaróc Kultúregyesület augusztus 28-án harmadik alkalommal rendez nemzetiségi táncszemlét, amelyen horvátországi és magyarországi tánccsoportok koreográfiái mellett szlovák, szerb és zsidó táncokat is láthat majd a közönség, a program zárásaként pedig első alkalommal mutatkozhatnak be Várdarócon vidékünk legjobb pálinkafőző-mesterei is.
Kopácsi Halásznapok - Kopács
Szeptember 18-án és 19-én kerül sor a horvátországi magyarság legsikeresebb és legnépszerűbb hagyományőrző gasztrokulturális rendezvényére a Kopácsi Halásznapokra. A település civil szervezetei és polgárai az előző évekhez hasonlóan az idén is mindent megtesznek azért, hogy a kétnapos rendezvény résztvevői jól érezzék magukat.
Etnoszemle - Fiúme
Szeptember 25-én Fiúme (Rijeka) városában több nemzet felvonulása.
Szüreti és bornapok - Csúza
Szeptember végén, október elején a szőlőtermő vidékeken, így Csúzán is szüreti mulatságtól lesz hangos a falu. A Jókai Mór Kultúregyesület és a Csárdás Ifjúsági Egyesület szervezésében a kétnapos rendezvényen fogathajtó verseny, szüreti felvonulás, bál és hegyibabfőző-verseny is lesz.
Táncszemle - Valkóvár (Vukovár)
A Vukovári Magyarok Egyesülete 2008 februárjában jött létre. Rövid létezésük alatt már számos sikeres rendezvényt tudhatnak maguk mögött.
Október 2-án a Nobel-díjas Lavoslav Ružička szülőházához csatolt művelődési otthon dísztermében tartják meg egyik legnagyobb rendezvényüket, a sorrendben harmadik magyar népitánc-estet.
A szemle után közös vacsorára és mulatságra fog sor kerülni a város egyik éttermében.
Szüreti mulatság - Kiskőszeg
A Helyi Választmány, a HMDK kiskőszegi alapszervezete és a helyi borászok egyesülete immár tizedik alkalommal rendezi meg október 2-án a szüreti fesztivált. Lovaskocsis felvonulással, kultúrműsorral, borkóstolóval, hegyibabbal és szüreti bállal várnak mindenkit a szervezők.
Márton-nap - Pélmonostor
Több napon át zajlanak majd különböző rendezvények Pélmonostoron, a város napja alkalmából.
A városnapi rendezvénysorozat egyik programja lesz a Márton-napi legenda hagyományos felelevenítése is, amelyre minden évben a HMDK pélmonostori alapszervezetének és a Baranyai Magyar Katolikus Nőegylet szervezésében kerül sor. A Magyarok Otthonába, a szervezők lúdvacsorával várják majd a résztvevőket és az odalátogatókat.
Koszorúzás - Valkóvár (Vukovár)
A vukovári magyarság szervezett formában harmadik alkalommal emlékezik meg a 19 évvel ezelőtti szomorú eseményekről. November 16-án róják le kegyeletüket a katonahalottak és a civil áldozatok előtt, akik között a vukovári magyar egyesület nem egy tagjának a hozzátartozói is ott vannak.
Adventi koncert - Laskó
Laskón az adventi időszakban már ötödik éve fog sor kerülni adventi koncertre a helyi Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület szervezésében. Az egyesület célja a hagyományápolás mellett a kapcsolattartás is, amelyre kiváló alkalom nyílik egy-egy ilyen rendezvényen. A műsorban népdalok, zsoltárok és karácsonyi énekek hangzanak majd el szlavóniai és baranyai kórusok előadásában, hogy megalapozzák az ünnepi hangulatot a közönség szívében.
HMDK
| Következő > |
|---|
A nap idézete
„Az Erdőn túl él az ország jobbja, de számában kisebbik része, földjét az erősebb elrabolja, ezeregyszázból NYOLCVAN évre. Már csupán nyelvében él, de él még, s gyarapszik, míg Erdőn innen fogynak, az ő küzdelmük hozza el a békét és egységet minden magyaroknak.”Utolsó hozzászólások
- A polgárőrség alkotmányel...
Emleexetek-e meeg a Mo-i oreg bacsi sztorijaara? Veletlenul szigeteletlen villanydrotot "felejtett" ... [tovább] - Lezüllő világ: Argentínáb...
Kurvára szeretném NEM megérteni pár év múlva sem. Remélem hogy ebben a kérdésben tényleg Szerbia és ... [tovább] - A Viking mitológia
Ut.: Elnézést a helyesírási hibákért. [tovább] - A Viking mitológia
Kedves szerkesztő! Érdekes anyag és valóban vannak benne újdonságok, de van ahol igen is látszik hog... [tovább] - A polgárőrség alkotmányel...
Györe Pista, mikor fizeted ki a kukoricát a Pecellósi gazdáknak, te tolvaj? [tovább] - Szerb miniszterelnök-hely...
Rohadt,mocskos maffia banda!Aki ismeri a temerini fiukat és ismeri a velük történteket,az jól tudja ... [tovább] - Mit jelent délvidéki magy...
Tisztelt Pályázatírók és Elbírálók! Nem vállalkozom az írások nívójának a megítélésére (azért van eg... [tovább] - A polgárőrség alkotmányel...
Érdekes módon csak makádiról van szó, pedig az egész faluban fosztogatnak a mocskos cigányok, a rend... [tovább] - Pozsony történelmi fejlőd...
gtgbg [tovább] - Sajkacsa – a hagyományo...
rendelni szeretnek,de nem tudom honnan? [tovább]


