Rendezvények és Események
Színvonalas konferencia határon túliaknak
A magyar ipari forradalom I. (Kovácspatak, Felvidék, 2010. augusztus 6-10.)
Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány - Budapest
2010-12-ben Alapítványunk rendezvénysorozatot szervez „A magyar technológiai és ipari forradalom” címmel. Az első a témához kapcsolódó nyári egyetemünket módosított helyszínen: a felvidéki Kovácspatakon szervezzük meg 2010 augusztus 6-10. között a helyi civil szervezetek közreműködésével.
A RÉSZVÉTEL A DÉLVIDÉKIEK SZÁMÁRA INGYENES!
A nyári egyetem ideje alatt neves egyetemi professzorok, tudósok, feltalálók előadásai keretében sor kerül a XIX. század néhány kiemelkedő tudományos és technológiai újításának, az ebben a korszakban végbemenő ipari forradalom gazdaságtörténeti jelentőségének bemutatására.
A rendezvényen részt vevő fiatalok ezen felül megismerkedhetnek számos XIX. századi jól ismert vagy elfelejtett tudós életművével is, megtekinthetik Felvidék néhány történelmi, ipartörténeti nevezetességét, valamint találkozhatnak a helyi kisebbségek képviselőivel.
Tájékoztatás és jelentkezés a következő címen: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
www.mfhnalap.org
Programterv
Péntek:
10: 00 Indulás Budapestről
13: 00 Ebéd
14:00 Ünnepélyes megnyitó,
Előadások:
-Dr. Kövér György: Az „ipari forradalom” fogalomtörténete
-Dr. Varga Sándor: Az elektromos távíró és telefon bevezetése,valamint első évtizedei Magyarországon_különös tekintettel a Felvidékre, 1847-1918.
-László Péter Sándor: A Felvidék iparosodásának (indusztrializációjának) és
urbanizációjának gyökerei, kezdetei
Este: bemutatkozás, filmvetítés
Szombat:
9:00 reggeli
10:00 előadások
-Dobó Andor: Mit alkotott Bolyai János?
-Szőts Huba: Magyar tudományos örökség átmentése – elfelejtett magyar tudósok
-Prof. Domonkos Gábor: A magyar feltalálók legújabb eredményei: A gömböc története
13.00 Ebéd
14:00 Előadások
-Bérczi Szaniszló: Magyar csillagászok világszintű eredményei
-Dr. Szalay György: Jedlik Ányos munkássága
-Rudolf Mihály: A 6000 éves építészet története különös tekintettel a XiX-XX. sz.-i magyar építészeti emlékekre
Este: Táncház
Vasárnap
Kirándulás Felvidéken
Zsitvatő gőzerőmű
Ógyalla csillagvizsgáló
Guta hajómalom
Szimő Jedlik Ányos szülőháza
Pozsony múzeumok, koronázási templom, Batthyány Palota, vár, Lechner Ödön temploma
Hétfő
10:00 Az ipolyszalkai tájház megtekintése
13:00 Ebéd
14:00 Előadások:
-Magyar feltalálók a XIX-XX. század fordulójáról
-Jobbágy István: A magyar ipari forradalom Felvidéken
- László Péter Sándor: A Felvidék tágabb ipartörténeti- földrajza
-a Résztvevők előadásai
17:00 Vetélkedők, kézművesfoglalkozás
Este :Zárófogadás
Kedd:
11:00 Hazautazás, útközben múzeumok megtekintése
Esztergom- Hajózási Múzeum
Budapest- Technikatörténeti Múzeum, Műszaki és Közlekedési Múzeum
Tájékoztatás és jelentkezés a következő címen: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
www.mfhnalap.org
| < Előző | Következő > |
|---|
A nap idézete
,,Romlásnak indult hajdan erõs magyar."
Utolsó hozzászólások
- A polgárőrség alkotmányel...
Emleexetek-e meeg a Mo-i oreg bacsi sztorijaara? Veletlenul szigeteletlen villanydrotot "felejtett" ... [tovább] - Lezüllő világ: Argentínáb...
Kurvára szeretném NEM megérteni pár év múlva sem. Remélem hogy ebben a kérdésben tényleg Szerbia és ... [tovább] - A Viking mitológia
Ut.: Elnézést a helyesírási hibákért. [tovább] - A Viking mitológia
Kedves szerkesztő! Érdekes anyag és valóban vannak benne újdonságok, de van ahol igen is látszik hog... [tovább] - A polgárőrség alkotmányel...
Györe Pista, mikor fizeted ki a kukoricát a Pecellósi gazdáknak, te tolvaj? [tovább] - Szerb miniszterelnök-hely...
Rohadt,mocskos maffia banda!Aki ismeri a temerini fiukat és ismeri a velük történteket,az jól tudja ... [tovább] - Mit jelent délvidéki magy...
Tisztelt Pályázatírók és Elbírálók! Nem vállalkozom az írások nívójának a megítélésére (azért van eg... [tovább] - A polgárőrség alkotmányel...
Érdekes módon csak makádiról van szó, pedig az egész faluban fosztogatnak a mocskos cigányok, a rend... [tovább] - Pozsony történelmi fejlőd...
gtgbg [tovább] - Sajkacsa – a hagyományo...
rendelni szeretnek,de nem tudom honnan? [tovább]


