Amikor az első világháború végén a szerbek megszállták Magyarország déli végeit, történelmet kellett „csinálniuk’, mivel ott nem találhattak „ősi szerb” emlékeket. A történelmi Délvidék (Bácska, Bánság, Szerémség) ugyanis a legkorábbi magyarlakta területekhez tartozik. A XI. században szinte kizárólag magyarok lakták, s a XV. Századig – a törökök előrenyomulásáig – ez így is maradt.
|
| 1941 - honvédek Szabadkán, a ledöntött szobornál |
1920 után vad „szlávosítási” folyamat kezdődött, amely napjainkig tart. Miközben folyamatosan érkeztek délről az új jövevények, a szerbek a Délvidékhez való történelmi jogukat is bizonyítani igyekeztek. Ennek érdekében állították fel Szabadka főterén az egykori szerb rablóvezér, JovanNenad (Fekete Jovánként ismerhetjük) szobrát, aki igazán hírhedté azzal vált, hogy előszeretettel fosztogatta a Szabadka környéki földesurakat. A szerbek azonban szabadságharcost látnak benne, sőt, egyenesen cárnak nevezik. Amikor 1941-ben Bács-Bodrog vármegye visszatért a hazához, a bevonuló magyar katonák először megrongálták Jován szobrát, majd ledöntötték. 1945-ben a Délvidéket újra megszálló szerb partizánok – Tito utasításának megfelelően – nem állították vissza a szobrot. A kilencvenes évek elején, a szerb sovinizmus újabb fellángolásával egyidőben – ötven év elteltével – újra felállították az eredeti szobor pontos mását a szabadkai főtéren, ugyanott, ahol annak idején állt.
Az avatóünnepségen állítólag egy Szabadka város bolondjaként ismert szerb férfi kétségbeesetten kiabálta az örömmámorban úszó szerbek felé, hogy a történelem megfogja ismételni önmagát, s a szobor újbóli felállítása miatt a magyarok ismét bevonulnak Szabadkára, és ledöntik Jovan Nenad szobrát.

Az 1941-ben lefejezett és ledöntött, valamint az eredeti állapotban újra felállított szobor Szabadka központjában
Ki volt Jovan Nenad?
Cserni Jovánt (Jovan Nenad) magyarul nevezték Fekete Embernek és Csernajevics Ivánnak is szerb felkelővezér. A „fekete” nevet onnan kaphatta, hogy állítólag a halántékától egy hatalmas fekete anyajegy húzódott le a testén. A Fekete Ember elnvezés egyes vélemények szerint, nem csak a külső jegyeket takarta, hanem arra is használhatták, hogy az illető sötét lelkületű, vagy van valami múltbéli takargatnivalója, esetleg rejtélyes tulajdonságokkal rendelkezik. Jován életét végigszemlélve a fekete, mint rossz jelző igen is illett rá.
A hagyomány szerint Lippán született, de sokkal valószínűbb, hogy a Délvidéken. A születésének időpontját Veselin Dželetović Jovánról szóló könyvében teszi 1492 körülre.
Jovan paraszti sorból nőtt ki, de magáról azt állította, hogy szerb fejedelmek leszármazottja, ennek igaza viszont erősen kétségbe vonható. Fiatal vitézként a Délvidéken a 16. században sok szerb szolgált, köztük volt Jován is, aki részt vett a mohácsi csatában, majd Szapolyai János lovas szolgája lett.
Fosztogató rablóvezér
A szerbek a törökök elől tömegével menekültek Magyarország belső területeire. Szapolyai, akit királlyá választottak, megpróbálta megszervezni őket, hogy a török ellen új határvédelmi vonalat alakítson ki. Ezért Bácsra letelepített szerbek élére Jovánt nevezte ki.
Kezdetben még harcolt a betörő törökökkel, de később nyíltan hangoztatta ambícióit, hogy ő a török elleni harc letéteményese, mint egy „Isten küldötte vezér.” Azonban nagyon szilaj, erőszakos és kegyetlen ember hírében is állt.
A szerbek kiváltságolásának kérdése a délvidéki uraknál és a főuraknál igen heves ellenállásba ütközött. Többen azt állították, hogy Jován a törökhöz fog állni. Jovánt a vádak érzékenyen érintették és amikor összetűzések kezdődtek az urak, a magyar parasztok és a szerbek között, akkor szembeszállt a királlyal. A bácsi felkelés akkor robbant ki, mikor az urak három nagy fegyveres akciót hajottak végre a rácok ellen. A támadások után a harcok egyre hevesebbek lettek, s Jován emberei mint garázda bandák mentek szét a Délvidéken.
Kegyetlenkedései Erdélyben 
Jován cárrá neveztette ki saját magát, ellenségei állításai szerint mindezzel azt igazolta, hogy önálló szerb fejedelemséget akart kiépíteni a Délvidéken. Május 22-én a tiszántúli Szőlősnél (ma Tiszaszőlős) Jován megverte Perényi Péter erdélyi-szász seregét, amit a tiszavidéki parasztok és nemesek is támogattak. Ezután betört Dél-Erdélybe és a szász területekre. Kegyetlenkedéseit jól példázza a Hunyad vármegyében, de különösen Hátszegen elkövetett gaztettei, ahol sok románt is legyilkoltak a szerbek, noha velük azonos, ortodox vallásúak voltak.
A parasztok a nemesek, papok és tanítók vezetésével mindenütt fegyvert fogtak ellene. A szerb seregben lassacskán demoralizálódás és bomlás állt be a fizetetlenség, az állandó rablásokkal járó fegyelem megbomlása és más gondok miatt. Rengeteg szerb már a tiszaszőlősi csata után elszökött Jován melől és az oszmán uralom alatt levő Szeremségbe tért vissza.
Ferdinánd is ráparancsolt, hogy azonnal hagyja abba a rablást és gyilkolászást, de küldötte, Hoberdanecz János sem tudta megfékezni.
Csúfos vereség és lefejezése
Perényi és Czibak Imre váradi püspök, valamint temesi ispán vezette seregek a Szeged melletti Sződfalván vereséget mértek a rácokra, akik közül több ezren menekültek vissza az Oszmán Birodalomba.
Jován Szegedre futott a csatából, ahol rátámadt egy gazdag polgár, Zákány István házára, hogy kirabolhassa. Szilágyi László szemben levő kastélyából egy Vid Sebestyén nevű gyalogos katona muskétával rálőtt Jovánra, akit az ágyékán talált el.
Emberei Tornyosba vitték a haldoklót, egyik ottani tanyájára. Azonban hamar híre ment, hogy ott bújkál, s ekkor enyingi Török Bálint háromszáz lovassal elindult, hogy elfogja. Mikor rátalált, megölte, fejét levágta és elküldte Budára Szapolyainak. Zákány és Vid ugyan tanúsították a király előtt, hogy Török végzett Jovánnal, ezért a király gazdagon megjutalmazta, de az sem valószínűtlen, hogy már halott volt, amikor rátaláltak.
A szerbek ma is nemzeti hősnek tekintik Cserni Jovánt, aki a független Szerb Vajdaság hőse és az általa uralt területet mint önálló szerb fejedelemséget állítják be. Az önálló szerb állam kérdése meglehetősen vitatott, sőt ennek létét csak a szerb nacionalista gondolkodás akarja igazolni. Jován uralmát a Délvidéken nem a célból terjesztette, hogy független országot alapítva elszakadjon a magyar királytól. Viszont tetteivel kevésbé hős, legfeljebb csak a szerbek szemében az.
Cserni Jován emlékével az 1848-ban harcoló szerb felkelőket is bátorították és rá hivatkozva akartak létrehozni egy vajdasági szerb államot.
(vedvonal.info)
Forrás: Magyar Jelen 2003. 02. 14., Wikipedia
| < Előző | Következő > |
|---|
Utolsó hozzászólások
- A polgárőrség alkotmányel...
Emleexetek-e meeg a Mo-i oreg bacsi sztorijaara? Veletlenul szigeteletlen villanydrotot "felejtett" ... [tovább] - Lezüllő világ: Argentínáb...
Kurvára szeretném NEM megérteni pár év múlva sem. Remélem hogy ebben a kérdésben tényleg Szerbia és ... [tovább] - A Viking mitológia
Ut.: Elnézést a helyesírási hibákért. [tovább] - A Viking mitológia
Kedves szerkesztő! Érdekes anyag és valóban vannak benne újdonságok, de van ahol igen is látszik hog... [tovább] - A polgárőrség alkotmányel...
Györe Pista, mikor fizeted ki a kukoricát a Pecellósi gazdáknak, te tolvaj? [tovább] - Szerb miniszterelnök-hely...
Rohadt,mocskos maffia banda!Aki ismeri a temerini fiukat és ismeri a velük történteket,az jól tudja ... [tovább] - Mit jelent délvidéki magy...
Tisztelt Pályázatírók és Elbírálók! Nem vállalkozom az írások nívójának a megítélésére (azért van eg... [tovább] - A polgárőrség alkotmányel...
Érdekes módon csak makádiról van szó, pedig az egész faluban fosztogatnak a mocskos cigányok, a rend... [tovább] - Pozsony történelmi fejlőd...
gtgbg [tovább] - Sajkacsa – a hagyományo...
rendelni szeretnek,de nem tudom honnan? [tovább]



Hozzászólások