szombat, május 19, 2012
   
Text Size

Keresés az oldalon:

11 magyarral kevesebb Délvidéken naponta

Olvasóink értékelése: / 1
ElégtelenKitűnő 

Délvidéken rémisztően gyorsan fogy a magyarság.

Mindenhol nehéz az élet, de falun még nehezebb – állítják a szociológusok. Egy tavaly készült felmérés szerint 1961 szerbiai falu teljesen kihalt, 200-nak pedig nincs 20 évesnél fiatalabb lakosa. A magyarság fogyatkozása is felgyorsult. A délszláv háborúk után a falvakból elköltöztek a fiatalok és a bezárás veszélye fenyegeti a kis létszámú magyar tagozatokat. Nyugat-Bácskában a legtragikusabb a helyzet.

Doroszlót húsz évvel ezelőtt még gazdag magyar falunak tartották. Messze földön híres népviseletük és hagyományápolásuk erős közösségre vallott. Ma azonban szomorú látvány fogad bennünket.

– Egymás után 12-13 ház áll üresen, elhagyatottan, kóróban, gazban, romban. Az utóbbi időben a kapukat lopják el és adják el bizonyos emberek jó pénzért. Szóval üres, kiürül – panaszolja Klemm Valéria a doroszlói általános iskola igazgatója.

– Amikor még én jártam ebbe az iskolába, akkor még magyar iskolának számított. Akkor még 130-150-es létszámú volt a teljes iskola. Kizárólag magyar nyelven folyt az oktatás. Illetve ez nem egészen igaz, mert akkor is voltak szerb diákok, de elsőtől negyedikig összevont tagozatra jártak, hiszen összesen voltak hatan-heten – nosztalgiázik Mészáros László, a Magyar Nemzeti Tanács tagja.

Mára a helyzet megváltozott. Az iskola tanulóinak kétharmada szerb. A menekültek beköltöztek Doroszlóra, a magyar fiatalok pedig elmenekültek innen Magyarországra vagy más európai országba.

Egyszerűen oda jutottunk, hogy három gyerekre nyitottunk első osztályt. A tavalyi iskolaév végén nyolc diák fejezte be az általános iskolát. Ne mondjam, hogy rezgett a léc minden nap, hogy mikor jönnek és mondják, hogy ebből elég, nincs már pénz rá. Viszont ez valamilyen szinten érthető is: három gyerekért 12 tanárt fizetni, kicsit nevetséges – kesereg az igazgatónő.

Pedig, ha nem lesz magyar iskola, akkor még inkább felgyorsul a falu kiürülése. Doroszlón évente körülbelül 20 temetés van és 5-6 keresztelő. Az idén eddig egyetlen lakodalom sem volt a faluban és csak egy keresztelőt tartottak.

Nemesmiliticsnek 3500 lakosa van. Kétszer annyi, mint Doroszlónak. Az iskolában azonban itt is kevés a magyar gyerek.

Hogy hol van a többi gyerek? Valószínűleg Budapesten, Zomborban, a városokban. Sajnos az utóbbi időben mindig kevesebben vagyunk. Alsó tagozaton elsőbe hat gyerek jár, másodikba nyolc, harmadikba sajnos csak négy, negyedikbe pedig nyolc. Mondja Ripli Litvai Katalin, Nemesmilitics tanítónője.

A szerbiai törvények értelmében 15 fő alatt csak minisztériumi engedéllyel nyitható tagozat.

Nemesmilitics eddig megkapta az engedélyt a magyar tagozatok megnyitására, azonban idén az utolsó pillanatban felszólították őket, hogy vonják össze a magyar tagozatokat.

–Tudjuk, hogy ez a magyar oktatás végét fogja jelenteni ebben a faluban, meg a többi faluban is. Úgyhogy én azt gondolom, hogy ez egy nagyon rossz példa lesz, ha elkezdik itt Nyugat-Bácskában, és ha hallgatunk, és nem tiltakozunk. Mert ugyan hol lehetne pozitív diszkriminációról beszélni, ha nem az oktatásnál. Amíg Szerbiában egy gyereknek nyitnak iskolát – Pirot mellett egy kis faluról adtak hírt az újságok. Pirotról utazik a tanító bácsi 40-50 kilométert, és ezt nagy lelkesedéssel üdvözölték, hogy majd most visszatérnek azok a fiatalok a faluba, akik elmentek. Az iskola megtartó ereje lesz, amivel visszacsábítják őket. Hát akkor most miről is beszélünk? Ott újra kell indítani az iskolát, hogy a fiatalok visszatérjenek, itt ahol még vannak fiatal házaspárok és akad még pár gyerek beszüntetjük a magyar iskolát? Ez nem pozitív diszkrimináció – Horváth Ódry Márta, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt alelnöke.

Nemesmiliticsen szép, rendezett temető van. Itt is sokkal többen halnak meg, mint ahányan születnek. Évente öt-hat keresztelő van.

Megélhetési lehetőség hiányában a fiatalok elhagyják a falvakat. Délvidék Szerbia leginkább elöregedő régiója. A tartomány kétmilliós lakosságának a 21 százaléka 60 évnél idősebb. A magyaroknak viszont a 26 százaléka tartozik ebbe a kategóriába. A felmérések szerint évtizedek óta évente 4311 délvidéki magyarral van kevesebb.

(DunaTV)

Hozzászólások 

 
+1 # 2010-10-02 03:18
Lassú de biztos halál, hiába képeznek magyar ovónőket es tanítókat, ha gyerek meg nincsen. Amíg szinte feleslegesen üldögélnek a magyar lányok a főiskolákon, eltelnek az évek és gyermek nem születik. Megélhetés nélkül kihal a nép. A semmire senki se vállal gyermeket.
Erős Magyarország nélkül nem lesz feltámadás....
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # 2010-10-04 19:00
Valakiknek éppen az a fontos, hogy fogyjunk el. Nem csak itt a délvidéken, hanem a kárpát medencében.Ha sikerül is nekik kiírtani a magyarságot,nem lesznek boldogok,mert az utolsó magyar halálával ez a sárgolyó sem marad fenn ebben a formában.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

A nap idézete

"Isten egy szívnek egy kebelt teremte;
így egy embernek egy hazát."

Kölcsey Ferenc
 

Utolsó hozzászólások

Login Form