Délvidéki aktuális
Gion Nándor-emlékházat avattak Szenttamáson
Németh Dezső, a Gion Nándor Emlékház felavatását szervező bizottság tagja ünnepi köszöntőjében elmondta, hogy az író alkotásaiban a szülőföldnek, a szenttamási embereknek állított maradandó emléket. – Az emlékházban az író tisztelői leróhatják kegyeletüket, megismerhetik életének és munkásságának fontosabb mozzanatait, a műveit, írásainak itteni helyszíneit, szereplőit – emelte ki Németh Dezső, majd hozzátette, hogy 2003-ban a Citerazene-Barátok Klubjának kezdeményezésére, a Nemzeti Kulturális Minisztérium segítségével sikerült a Gion Nándor szülőházat megvásárolni. Az épületet a Tartományi Nagyberuházási Alap támogatásával újították fel.
Dr. Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke elmondta: – A délvidéki magyar közösség megmaradása, fejlődése, életképessége nagymértékben attól függ, hogy mennyire tiszteli gyökereit, alkotóit, azokat az embereket, akik adóssá tették ezt a közösséget. Ma Gion Nándort ünnepeljük, rá emlékezünk, a XX. század második felének legtermékenyebb, legnagyobb vajdasági prózaírójára, az egyetemes magyar irodalom nagyjára. Ha nem tiszteljük a múltunkat, akkor nincs jövőnk.
Az ünnepségen köszöntőt mondott még Branko Gajin, Szenttamás polgármestere, Pásztor István, a tartományi kormány alelnöke, dr. Nikola Strajnić, a Vajdasági Írók Egyesületnek elnöke, dr. Elek Tibor monográfus, Kőrösi P. József, a Noran Libro Kiadó igazgatója, Füzi László, a kecskeméti Forrás szépirodalmi, szociográfiai, művészeti folyóirat főszerkesztője. Végezetül az emlékházat Végel László, szenttamási író nyitotta meg, aki egyébként egy napon született Gion Nándorral. – Nagyon jó taktikai érzéke volt. Pontosan érezte, hogy hol az ellenfél, merre dobja a labdát, és hogy ő azt le tudja állítani, kitűnően tudott adogatni előre a csatároknak. Azt gondolom, hogy így írta a regényeit is – magyarázta Végel László.
Gion Nándor író, újságíró, forgatókönyvíró és tanár, a délvidéki magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb prózaírója Szenttamáson született 1941. február 1-jén. Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén szerzett tanári oklevelet 1963-ban. Az Újvidéki Rádió munkatársa, szerkesztője, főszerkesztője volt, 1979-1982 között a Vajdasági Íróegyesület elnöke. 1983-ig tanított is, majd az Újvidéki Színház igazgatója volt, 1994-től Budapesten élt szabadfoglalkozású íróként. 2002. augusztus 27-én hunyt el Szegeden.
Vajdaság Ma
| < Előző | Következő > |
|---|
A nap idézete
Utolsó hozzászólások
- A polgárőrség alkotmányel...
Emleexetek-e meeg a Mo-i oreg bacsi sztorijaara? Veletlenul szigeteletlen villanydrotot "felejtett" ... [tovább] - Lezüllő világ: Argentínáb...
Kurvára szeretném NEM megérteni pár év múlva sem. Remélem hogy ebben a kérdésben tényleg Szerbia és ... [tovább] - A Viking mitológia
Ut.: Elnézést a helyesírási hibákért. [tovább] - A Viking mitológia
Kedves szerkesztő! Érdekes anyag és valóban vannak benne újdonságok, de van ahol igen is látszik hog... [tovább] - A polgárőrség alkotmányel...
Györe Pista, mikor fizeted ki a kukoricát a Pecellósi gazdáknak, te tolvaj? [tovább] - Szerb miniszterelnök-hely...
Rohadt,mocskos maffia banda!Aki ismeri a temerini fiukat és ismeri a velük történteket,az jól tudja ... [tovább] - Mit jelent délvidéki magy...
Tisztelt Pályázatírók és Elbírálók! Nem vállalkozom az írások nívójának a megítélésére (azért van eg... [tovább] - A polgárőrség alkotmányel...
Érdekes módon csak makádiról van szó, pedig az egész faluban fosztogatnak a mocskos cigányok, a rend... [tovább] - Pozsony történelmi fejlőd...
gtgbg [tovább] - Sajkacsa – a hagyományo...
rendelni szeretnek,de nem tudom honnan? [tovább]


