Délvidéki aktuális
Történelmi filmhíradók Délvidékről (válogatás)
Évforduló - 1942. Április (a Délvidék visszafoglalásának első évfordulója)
Egy esztendeje, hogy a kormányzó úr hadparancsára honvédeink megindultak a Délvidék visszafoglalására. Az évfordulót a hazatért területen mindenütt megünnepelték. Tábori szentmise Szabadkán. Egy 19 éves hős nemzetőr emlékművének leleplezése után staféta indult a bevonulás hősi halottainak sírjaihoz. Honvédcsapatok díszfelvonulása Újvidéken.
A felszabadulás ünnepe Szabadkán
A 22 évi idegen uralom után hazatért Szabadka katonai pompával ülte meg felszabadulásának ünnepét.Délvidék képviselői - 1942. Ferbruár
A visszacsatolt délvidéki területekről az országgyűlés képviselőházában behívott képviselők első ízben jelentek meg az országházban. A miniszterelnök a kormány tagjaival a Ház folyosóján.
A délvidéki leventék másodéves fennállásukat ünnepli - 1943. Július
Délvidéki leventék ünnepélyes keretek között ülték meg másodéves fennállásukat. Az ünnepség szentmisével kezdődött, majd sportbemutatóval és tábortűzzel ért véget.
A felrobbantott újvidéki vasúti híd javítása
Az 1941. évi szerbiai hadjárat idején a visszavonuló jugoszláv csapatok felrobbantották az Újvidékről Péterváradra vivő vasúti hidat is. Honvédségünk hídépítő alakulatai a német és horvát műszaki csapatokkal karöltve rövid másfél hónap alatt használható állapotba helyezték a fontos hidat. A megmaradt pillérekre új hídszerkezet kerül. Vasúti sínekről tolják ki a két part felől épült híddarabok összekötő részét. Az elkészült hídszerkezet teherbíró képességét nehéz vasúti mozdonyokkal próbálják ki. Katonáink munkája nyomán újra megindulhat a forgalom, a közlekedés e fontos ütőerén.
| < Előző | Következő > |
|---|
A nap idézete
A legelsõ jeladásra
kiállunk,
Ha elesünk, új sor áll föl
Utánunk,
Ha két magyar marad is a
Világon:
Csak e kettõ szabad legyen
Nem bánom!
Petőfi Sándor
Utolsó hozzászólások
- A Viking mitológia
Ut.: Elnézést a helyesírási hibákért. [tovább] - A Viking mitológia
Kedves szerkesztő! Érdekes anyag és valóban vannak benne újdonságok, de van ahol igen is látszik hog... [tovább] - A polgárőrség alkotmányel...
Györe Pista, mikor fizeted ki a kukoricát a Pecellósi gazdáknak, te tolvaj? [tovább] - Szerb miniszterelnök-hely...
Rohadt,mocskos maffia banda!Aki ismeri a temerini fiukat és ismeri a velük történteket,az jól tudja ... [tovább] - Mit jelent délvidéki magy...
Tisztelt Pályázatírók és Elbírálók! Nem vállalkozom az írások nívójának a megítélésére (azért van eg... [tovább] - A polgárőrség alkotmányel...
Érdekes módon csak makádiról van szó, pedig az egész faluban fosztogatnak a mocskos cigányok, a rend... [tovább] - Pozsony történelmi fejlőd...
gtgbg [tovább] - Sajkacsa – a hagyományo...
rendelni szeretnek,de nem tudom honnan? [tovább] - A rablóvezér szobrának tö...
Azért ha bemész a Szabadkai városházára ott megtalálod az összes nagy elődünk szépen helyrehozott sz... [tovább] - Pozsony történelmi fejlőd...
Pozsonyt a 2. világháború elején nem csatolták vissza Magyarországhoz /Somorjánál volt a határ/ a há... [tovább]



Hozzászólások