Az 1. világháborút követően az 1920 januárjában lezajlott békekonferencián csak a győztes országok vehettek részt. Magyarország vesztesként kerül ki a háborúból, így csak aláírhatta a békekonferencián meghozott döntéseket és törvényeket.
    Magyarországon ekkor számos reformot kezdeményeznek, ami elősegíti az ország újjáépítését.
    1920 június 4-én azonban a Géza fejedelem, illetve fia, Szent István király által létrehozott és a Szentszűz oltalmába ajánlott Magyarország darabjaira hullik.
    Vesztes államként Magyarország a békeszerződést csak aláírni volt jogosult, amit egy néhány napra kinevezett, jelentéktelen miniszterelnök képviseletében meg is tesz. A békeszerződést a franciaországi Trianon várában írják alá.
    Szent István műve ekkor szétesik és a kisebb-nagyobb területek a környező országok részévé válnak.
    A magyar lakosság közel kétharmada reked kívül az országon. A legnagyobb számú magyarság Erdélyhez kerül, a Felvidék új tulajdonosa Csehszlovákia lesz, a Délvidék pedig a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság birtokába kerül. Jelentős területeket csatolnak Ausztriához, a Szovjetunióhoz és Olaszországhoz is.
    Az országon kívülrekedt magyarság tulajdonképpen egy hontalan hazába kerül, hiszen sem a románok, sem a szlovákok, sem pedig a szerbek nem ápolnak jó viszonyt a magyarokkal.
    Ezek az események megpecsételik az anyaország és a határon túli magyarok életét és a köztük kialakult viszonyt is.
    Ettől kezdve a viharos történelmet átélt magyarság még kevésbé lesz összetartó, konfliktusok alakulnak ki.
    Napjainkban ha lehet, méginkább kiéleződött a helyzet. Az elmúlt években számos összetűzésre került sor a szerbek és a magyarok között. A bosszú bosszút szül.
    A Délvidéken az is gondot jelenthet, hogy a magyarok a katolikus egyház tagjai, a szerbek viszont az ortodox egyházhoz tartoznak, így a vallás terén is feszélyezett a viszony.
    A korábbi Szerb-Horvát-Szlovén Királyság is Magyarország sorsára jut, ugyanis az államvezetés (korábban a király, később az államfő és a miniszterek) nem tud ekkora területet kellőképpen az irányítása alatt tartani.
    Napjainkra Jugoszlávia is lekerült a történelem színpadáról, az előző években Szerbia elveszítette Montenegrót és Koszovót is.
    A szerbek ezt követően félve a dél-szerbiai harcok kiújulásától északabbra, azaz Vajdaság területére húzódnak. A vajdasági magyar embernek tehát számos akadállyal kell szembenéznie.
    Természetesen, a szerb lakosság élvezhet privilégiumokat, ez alatt a munkahely megszerzése és megtartása és a továbbtanulásban, illetve a szakmai sikerekben való érvényesülés értendő. A magyar ember ilyen helyzetben, talán elkeseredettségében kénytelen az anyaországhoz fordulni.
    Magam is hasonló helyzetben vagyok, hiszen a látássérültségem miatt az itthon folytatott tanulmányaim akadályba ütköztek. Magyarországra átkerülve még nem láttam át a helyzetet, mivel mindössze 13 éves voltam. Ettől fogva jelentős változás következett be az életemben, hiszen az addigi egyszerű életmód és családi környezet mind háttérbeszorult, de Istennek hála nem szűnt meg. Magyarországon a fővárosban, Budapesten találtunk tanulási lehetőséget és persze ezzel együttjár az is, hogy az év nagy részét az otthonomtól távol kell töltenem.
    Kezdetben nehezen ment a beilleszkedés, számos új szokással, új ismeretekkel találkoztam. Ez annak köszönhető, hogy az anyaországban az oktatás magasabb szinten áll, noha az utóbbi években ez a szint is süllyedni kezdett.
    Bár Magyarországon sok időt töltöttem, sohasem tudtam megszeretni, sohasem tudtam teljesen beilleszkedni. Két hetente utazom haza, a szüneteket a családom körében töltöm.
    Ahogy telt-múlt az idő, sok személyes tapasztalatot szereztem és a kiváló történelemtanáromnak köszönhetően számos el nem kerülhető tény világosodott meg előttem.
    A délvidéki magyarok tulajdonképpen két tűz közé vannak szorítva, hiszen egyik oldalról a szerbek tanúsítanak ellenállást velünk szemben, a másik oldalon pedig az anyaországi magyarság áll.
    Az elmúlt években sajnos számos csalódás ért a magyarországi testvéreinket illetően. Ez a csalódottság 2004 december 5-én érte el a tetőpontját, amikoris a vajdasági magyarok kettős állampolgárságával kapcsolatos szavazás történt meg. Magyarország kis hányada voksolt igennel, a másik kisebb aránya pedig nemmel szavazott. A népszavazás legmegdöbbentőbb fordulatát az jelentette, hogy a magyar lakosság döntő többsége nem tette le voksát, így fejezve ki közönyét a vajdasági magyarsággal szemben.
    Ezen kívül az is megdöbbentő számomra, hogy sokan nincsenek tisztában a történelmi eseményekkel; a térképen sokszor Vajdaság helyett Erdélyre mutatnak rá.
    Én személy szerint ezt a tudatlanságot az Egyesült Államok és Kína egyre növekvő befolyásának eredményének tulajdonítom, mivel sokan csak azt tartják szem előtt, ami az USA-ból származik.
    Természetesen a negatív jellemzők mellett pozitívumokat is említhetek, például a sérült emberekhez való viszonyulás, Az erre a célra fenntartott intézményekben a keresztény nevelés.
    A tudatlanság főként a fiatalok körében elterjedt, akik közönbösen hátat fordítanak a történelemnek és nem erőltetnek magukra némi gondolkodást. Az évről évre romló politikai helyzet még az anyaország lakosságát is egymás ellen fordítja, így nem meglepő, hogy a délvidéki és más határon túli magyarság helyzete elkerüli magyar testvéreink figyelmét.
    Többször előfordult már, hogy a határon kívülrekedt magyarokat „hülye szerbeknek, hülye szlovákoknak” nevezték, ez a tény sajnálatos módon az intelligencia hiányának és a tanulatlanság eredményének tudható be.
    Amikor Magyarországra kerültem, a színmagyar vezetéknevem ellenére számos buta kérdést tettek fel, mint, például, hogy otthon szerbül beszélünk-e a családdal, hogy most akkor én szerb vagyok-e. A helyzetünk sajnos itthon sem rózsás.
    Korábban a szerbek és a magyarok között nagyon elmérgesedett a helyzet, napjainkban talán már némi enyhülés tapasztalható. Szerbia figyelmét ugyanis lekötötték Montenegró és Koszovó függetlenedési akciói. Vajdaság a 90-es években autonómiát élvezhetett, amit később elveszített és most ismét kínálkozik erre lehetőség.
    Az autonómia valamelyest lehetővé teszi a délvidéki magyarság kibontakozását, noha ez még koránt sem jelent teljes függetlenedést.
    Persze, mindez nem jelenti azt, hogy az újvidéki parlamentben a magyar képviselők nem követik el ugyanazt a hibát, mint Magyarország vezetői, de remélhetőleg tőlük nagyobb támogatásra számíthat a délvidéki magyarság.
    A magyarországi helyzet kialakulásáért kizárólag a lakosság túlnyomó részének műveletlensége és a jó politikai propaganda okolható. Sajnos, megállapítható az a tény, hogy az anyaország és a határon túli magyarok közötti viszony semmiképpen sem nevezhető testvérinek, sőt inkább idegen módjára kezelik egymást, nem számolva a közös gyökerekkel.
    Természetesen a délvidéki magyarság sem makulátlan, nyilvánvaló, hogy az egyes közösségek nem próbálnak törekedni a jobb kapcsolatok kialakítására. A vallás elhanyagolása sokkal inkább jellemző a Délvidékre, ez abban nyilvánul meg, hogy sokan a templombajárást csak egyfajta szokásnak tekintik. Sajnos tőlünk sem marad távol a viszálykodás és a tudatlanság. A vajdasági magyarok további negatívuma az is, hogy egy beszűkült társadalmat képeznek, nem próbálnak javítani helyzetükön, passzivitás jellemző.
    A délvidéki magyarságban ugyanakkor méltányolható az egyszerűség, az őszinteség és a rokonság, illetve a baráti kapcsolatok fenntartása.
    Összegezve tehát a délvidéki magyaroknak meg kell tanulniuk együttélni a szerb ellenállással, az anyaországi közönnyel és egymásra kell támaszkodniuk. Összetartással számos felmerülő problémát orvosolni lehet, így a délvidéki magyar nem fogja idegennek érezni magát a hazájában.

Szóljon hozzá!

Név (kötelező)

E-mail cím (kötelező)

Weblap

Kérek értesítést a következő hozzászólásokról

Frissítés

Küldés (Ctrl+Enter)

Mégse