Délvidéki aktuális
László Bálint ünnepi beszéde (képekkel)
A Magyar Remény Mozgalom elnökének Topolyán elmondott beszéde, 2010.03.30.
Üdvözlök mindenkit a Magyar Remény Mozgalom nevében! Sziasztok!
Örülök és köszönöm mindenkinek, hogy ilyen szép számban megjelentetek az MRM 1848-as zárórendezvényén. Tulajdonképpen, ez nem más számunkra, mint egy ünnep, ahol méltó képpen kívánunk megemlékezni azokról, akik félelmet nem ismerve, több mint 150 évvel ezelőtt fegyvert ragadtak a magyar szabadságért. A legnagyobb harcok, éppen itt, a Délvidéken zajlottak akkoriban. Halottainkat és hősi tetteiket sohasem feledjük!
Manapság, amikor hivatalosan mi mindannyian egy másik ország állampolgárai vagyunk, a saját szülőföldünkön való megmaradásunkért és fejlődésünkért kell, hogy harcoljunk, egészen más eszközökkel. A Magyar Remény Mozgalmat egy maroknyi fiatal és tettre kész ember azért alapította meg, mert bízott és bízik abban, hogy lehet változtatni mindazon a begyöpösödött szokásrendszeren, amit egyesek ,,vajdasági magyar érdekvédelem”-nek hívtak és hívnak a mai napig. Mi, akik semmilyen funkcióval, beosztással, politikai pénzgyári forrásokkal nem rendelkezünk, a saját szabadidőnket, munkánkat és iskolapadban töltendő időnket szánjuk rá arra, hogy a délvidéki magyarság egy új fajta pályán induljon el. Anyagi forrásaink enyhén szólva is szűkösek, hatalmi befolyásunk - minthogy eddig, megalakulásunk óta nem tartottak választásokat - jelenleg nincsen. De mi mégis a saját erőnkből építjük fel az új magyar érdekvédelmet, amelynek központjába elsősorban a fiatalságot állítjuk, mint a jövő zálogait. És mi ezt nem csak nagy szavakban mutatjuk ki, hanem a gyakorlatba átültetve bizonyítjuk be a több évtizede a politikai és párttrónokba szorult funkcionáriusoknak.
Megítélésünk szerint az autonómia kérdését és számos más fogalmat leegyszerűsített formában, hétköznapi nyelvre lefordítva kell bemutatni minden érdeklődőnek. Az MRM küzdelmének megértése, átérzése és az abban való részvétel nem a kiégett, önmagával társalgó, vélt vagy valós szűkebb értelmiségi csoport privilégiuma, hanem minden velünk tartó polgár joga kell, hogy legyen. Fontos, hogy a meglévő és leendő tagság megértse, az MRM nem a mindennapi politikai játszmák sűrű ködfátyla mögött akar tevékenykedni, hanem a sokunkat érintő konkrét kérdésekre keres választ és megoldást, tehát valóban az itteni magyarságnak próbál segíteni.
Mindannyiótoknak kívánok nagyon jó szórakozást, s egyben gondoljunk arra, hogy méltóképpen emlékezzünk meg a szabadságharcban hősi halált halt nemzettestvéreinkről.
Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza!
László Bálint, Topolya, 2010. március 27.
Az MRM Topolyán tartotta meg központi megemlékezését + Olvasónk beszámolója az esti koncertről
KIEMELTEN AJÁNLJUK: Beatrice koncert Тоpolyán! (frissítve)
(Védvonal.info)
| < Előző | Következő > |
|---|
A nap idézete
"Mindenfelé keressük a magyar nemzetet; kinn Ázsiában, fenn a Jeges-tengernél, hátul az őshistóriában, magasan a fényes rangúaknál, csak ott nem keressük, ahol van: körülöttünk és a mai napon."Utolsó hozzászólások
- A polgárőrség alkotmányel...
Emleexetek-e meeg a Mo-i oreg bacsi sztorijaara? Veletlenul szigeteletlen villanydrotot "felejtett" ... [tovább] - Lezüllő világ: Argentínáb...
Kurvára szeretném NEM megérteni pár év múlva sem. Remélem hogy ebben a kérdésben tényleg Szerbia és ... [tovább] - A Viking mitológia
Ut.: Elnézést a helyesírási hibákért. [tovább] - A Viking mitológia
Kedves szerkesztő! Érdekes anyag és valóban vannak benne újdonságok, de van ahol igen is látszik hog... [tovább] - A polgárőrség alkotmányel...
Györe Pista, mikor fizeted ki a kukoricát a Pecellósi gazdáknak, te tolvaj? [tovább] - Szerb miniszterelnök-hely...
Rohadt,mocskos maffia banda!Aki ismeri a temerini fiukat és ismeri a velük történteket,az jól tudja ... [tovább] - Mit jelent délvidéki magy...
Tisztelt Pályázatírók és Elbírálók! Nem vállalkozom az írások nívójának a megítélésére (azért van eg... [tovább] - A polgárőrség alkotmányel...
Érdekes módon csak makádiról van szó, pedig az egész faluban fosztogatnak a mocskos cigányok, a rend... [tovább] - Pozsony történelmi fejlőd...
gtgbg [tovább] - Sajkacsa – a hagyományo...
rendelni szeretnek,de nem tudom honnan? [tovább]



Hozzászólások