Délvidéki aktuális
Temerini (agyondicsért) CSI: A helyszínelők beprodukáltak :)
A rendőrségi jelentés a szoborsérülésről több valótlanságot tartalmaz
A TEMERINI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJÁNAK NYILATKOZATA
Az újvidéki rendőrség tegnap késő délután adott ki hivatalos jelentést a temerini galéria előtt felállított Fésülködő lány elnevezésű szobor megrongálódásának körülményeiről. A jelentésben az áll, hogy a temerini rendőrséget szombaton reggel 8 órakor értesítették az esetről, és a helyszínelő rendőrök megállapították, hogy a gipszszobor félbetört és hátradőlt. A helyszínt lefényképezték, és mintának gipszdarabokat gyűjtöttek. Magán a szobron és környékén nem észleltek arra utaló nyomokat, hogy az alkotást erőszakkal rongálták volna meg, és a szemtanúk vallomása sem utalt erőszakos cselekedetre. A nyomokból és a körülményekből ítélve a szobor megrongálását az az éjjel uralkodó zord időjárás, az alacsony hőmérséklet és az erős szél okozta – ez áll az újvidéki rendőrség jelentésében.
Ágoston Máriát, a Lukijan Mušicki Művelődési Központ igazgatónőjét kértem meg arra, hogy elemezze ki ezt a jelentést.
- Nem szeretném a rendőrség munkáját bírálni, nem is érzem hivatottnak magamat erre, azonban néhány dolgot el kell mondani. Ez a jelentés több valótlan állítást is tartalmaz. Elsősorban nem szombaton, hanem vasárnap reggel értesítettük a szobor megrongálásáról a rendőrséget, szombaton reggel még ép volt az alkotás. A másik dolog pedig, hogy ez a szobor még véletlenül sem készült gipszből. A közvélemény hiteles tájékoztatása érdekében, mindannak ellenére, hogy tudom, hogy miből készült a szobor, feltárcsáztam Marko Maksićot, az öntvény készítőjét, hogy még egyszer mondja el, milyen anyagból készítette a Fésülködő leány öntvényét. A vasárnap reggelre megrongált szobor fehér cementből kiöntött, acél és műanyagszál-erősítéses betonból készült, éppen azért, hogy minél tartósabb legyen, és hogy az időjárás viszontagságai ne lehessenek rá kihatással. Tehát a rendőrségi jelentés nem a szobor valós anyagát emlegeti. Ez egy masszív, súlyos szobor, és nehezen hihető, hogy a hideg idő és az erős szél okozta megrongálódását.
(Elhangzott a Temerini Rádió informativ műsorában, 2010. február 9-én, riporter: Oláh Giricz Aranka)
(VajdaságMA)

| < Előző | Következő > |
|---|
A nap idézete
"Ki a magyar hát cimborák, te vagy én? Vagy a harmadik? Nosza, döntsük el szaporán, míg el nem sülyed a ladik! Ragadjunk hát lapátot, csákányt, evezõt, ebura fakó, így csináljuk már ezer éve, ez a nekünk való! Aztán ha majd ha holt tetemünket kiveté a víz a partra, magyar leszel te is, én is, a harmadik is, mind. Mind, kit halva, bevert fejjel, némán, gyászban fektethetünk a ravatalra..."
Wass Albert
Utolsó hozzászólások
- A Viking mitológia
Ut.: Elnézést a helyesírási hibákért. [tovább] - A Viking mitológia
Kedves szerkesztő! Érdekes anyag és valóban vannak benne újdonságok, de van ahol igen is látszik hog... [tovább] - A polgárőrség alkotmányel...
Györe Pista, mikor fizeted ki a kukoricát a Pecellósi gazdáknak, te tolvaj? [tovább] - Szerb miniszterelnök-hely...
Rohadt,mocskos maffia banda!Aki ismeri a temerini fiukat és ismeri a velük történteket,az jól tudja ... [tovább] - Mit jelent délvidéki magy...
Tisztelt Pályázatírók és Elbírálók! Nem vállalkozom az írások nívójának a megítélésére (azért van eg... [tovább] - A polgárőrség alkotmányel...
Érdekes módon csak makádiról van szó, pedig az egész faluban fosztogatnak a mocskos cigányok, a rend... [tovább] - Pozsony történelmi fejlőd...
gtgbg [tovább] - Sajkacsa – a hagyományo...
rendelni szeretnek,de nem tudom honnan? [tovább] - A rablóvezér szobrának tö...
Azért ha bemész a Szabadkai városházára ott megtalálod az összes nagy elődünk szépen helyrehozott sz... [tovább] - Pozsony történelmi fejlőd...
Pozsonyt a 2. világháború elején nem csatolták vissza Magyarországhoz /Somorjánál volt a határ/ a há... [tovább]



Hozzászólások